Fogyatékkal élők
Bánfi Kata témája a csajos csoport
részére
Vajon hogyan viszonyulnak ma az emberek a fogyatékkal élőkhöz? Milyen érzelmet vált ki bennük, hogy találkoznak egy kerekesszékkel közlekedővel, ha látnak egy vakot, aki át akar kelni a zebrán, vagy előttük megy egy mozgásában korlátozott ember? (kép)
Viszolyognak, együtt éreznek, elutasítóak, haragosak? Végig gondolják-e, hogy mennyi lemondás, mennyi küzdelem az életük? És a családoké. Hogy milyen utat kell végigjárni ahhoz, hogy a megfelelő intézményben tanulhasson. Hogy fejlesszék, hogy megpróbálják a rendes, normális életre nevelni őket. Ha a családban van ilyen ember, akkor máshogy állunk hozzájuk? Nekem volt egy dadogós pasim, imádtam. De talán azért mert alapban vonzódom a máshoz. Szakközép után a Pető Intézetbe akartam menni konduktornak. De akkor a vezető azt mondta, hogy sajnálatból jönnénk ide, ne tegyük. Ezeknek a gyerekeknek nem sajnálatra, hanem odafigyelésre, szeretetre, türelemre van szükségük. Most sok évvel később megtapasztaltam, hogy miért.
Kezdődik ott a történet, hogy a nővérem kisfia közepesen súlyosan sérült. Mozgásilag és értelmileg is. Részleges autista is. 8 hónapra született, de valamit elrontottak nála. Ezért oxigén hiányos volt. Ebből adódóan visszamaradt a fejlődésben, és sérültek az agyának egyes részei. Plusz még balkezes is. Rengeteg türelem szükséges a család részéről is, hogy máshogy bánjunk vele. Majd pár év múlva én is megtapasztaltam, milyen az, mikor a gyermeked koraszülött. Megriad hangoktól, fényektől, zajoktól. És a fejlődésben nem úgy halad, ahogy kell. Szerencsénkre ahhoz a konduktorhoz kerültünk, ahova unokaöcsém is. A tavalyi évünk azzal telt, hogy fejlesztésre jártunk. Heti kétszer a Pető Intézetbe, és egyszer a Dévény Annához. Megpróbáltatás minden nap, mikor a gyerek sír, mert fáj neki, ha a kezén kell támaszkodni. Fáj, ha át kell fordulnia. A rendesen születettek el sem tudják képzelni mekkora munka megtanulni felállni. Főleg úgy, ha ez nehezített, vagy hátráltatott.
Kíváncsi lennék, hogy Ti hogy gondoljátok? Szükséges-e nagyobb állami támogatás a sérültek iskoláztatására, fejlesztésére, megsegítésére? Hogyan reagáltok, ha egy sérült emberrel találkoztok?
Nos, ennyi lenne az első téma, ami hirtelen most kijött belőlem, olvassátok szeretettel, és várom a véleményeket.
Ha szeretnél a csajos csoportunkban hasonló témákat kibeszélni, hozzászólni, csatlakozhatsz itt.
